2014. április 20., vasárnap

a hét legparább videója


Mármint a videó már 2 éves, viszont én csak a héten láttam meg és ez frankón valami olyasmi, amitől rám jött az 5 perc. mert egyrészről értékelendő a tehetségük - mondjuk számomra mindenki tehetséges, aki tud valamilyen hangszeren játszani, pláne, ha olyan korban van még, amikor egy magasabb kilincset sem ér fel. szóval az dicséretes.
Viszont mindig vannak fenntartásaim az olyan "gyerekbandákkal" kapcsolatban, akiknek a videóit anyuék pakolják fel youtube-ra és tolják őket, mert nem tudom, hogy mennyi ebből a gyerek akarata, és mennyi ebből anyu-apu unszolása, mert jó pár esetben nem látom én olyan lelkesnek a kölyköket a videókban, mint a szülőket, akik válaszolnak a kommentekre és bizonygatják, hogy de igen, az ő gyereke boldog, és örömmel csinálja, és a bunkó kommentelőnek nem kéne belepofáznia a nevelési módszereibe satöbbi satöbbi...
Az meg kábé 100%, hogy én nagyon nem szeretném, ha a gyerekem 5 évesen rammstein feldolgozásokat játszana. sőt, még ezt a mondatot is csúsztatásnak érzem: "Only 5 yrs and 8 mo, Cornelia is helping her older brother and sister to record one of their favorite songs." de legalábbis én nem lennék boldog, ha a gyerekeimnek 8-10 évesen a sonne lenne az egyik kedvenc számuk. mert hát hallgassa, ha akarja, de várjunk már még egy pár évet. én 8 évesen speciel még eléggé vidáman ugráltam a hupikék törpikék kazettáimra.
No, de száz szónak is egy a vége: sonne-t feldolgozó gyerekektől kirázott a hideg a hétre, de ez simán lehet, hogy az én túlérzékenységem. azért zárásnak iderakom az eredeti klipet is, hátha úgy jobban átérzi más is.

2014. április 6., vasárnap

Mi lett volna, ha nem hasra és mellbimbóra teszik a csipimikit?


Hallottuk volna őket rendesen. :(
Egyébként a legnézhetőbb választási műsor volt.

Szavaztál? Szavaztam.

Én naivan azt hittem, hogy megint úgy lesz, mint négy éve: bemegyek, aláírok, ikszelek, eljövök. ehelyett most kisebb sort kellett kiállnom, ami nem feltétlenül azért volt, mert sokan voltak, hanem azért, mert mindenki szájában megaludt a tej. úgyhogy viszonylag hosszú perceken át nézhettem a tréningnadrágban, otthonkában szavazó háziasszonyokat, nagymamákat, akik valószínűleg a vasárnapi ebéd készítése közben rohantak ki.
Rutinos akartam lenni, már jó előre elővettem a tollamat, mire a hölgy a regisztrációnál megkért, hogy ne a saját tollamat használjam, hanem az övékét, mert ez kifejezetten erre a napra van. ahelyett, hogy felsikoltottam volna, hogy hagyjuk már!, átvettem a két szavazólapot, amik összerakva nálam is nagyobbak voltak. aztán ikszeltem. vártam, hogy a szavazófülkébe és utánam jön, hogy biztosan az ott rögzített tollat használjam, de ez mégse történt meg.
Este pedig nagyon meg fogok lepődni az urnazáró bulin.